Elindult a Google Music zeneszolgáltatójának webes és Androidos változata is, amely minden amerikai számára ingyenesen elérhető.
A Google elmondása szerint már a béta verzió működésének ideje alatt rengetegen érdeklődtek a szolgáltatás iránt, az 1 millió tesztelő naponta 2,5 órán keresztül hallgatta a dalokat.
Az applikáció, amely Android 2.2-es eszköztől érhető el, lehetővé teszi, hogy folyamatosan fusson a felhasználó saját válogatása, sőt még offline is hallgathatóvá tették.
A keresőóriás az Android Markethez adja hozzá a zenéket, ahol több millió dal közül lehet válogatni.Minden dal 320 kbps minőségű MP3 formátumban érhető el, 90 másodpercnyi előzetessel. A legtöbb dal 0,99 dollárba kerül.
Az applikációba megosztásra alkalmas eszközök is kerültek, így a felhasználók a barátaiktól is értesülhetnek a zenékről. Ha megosztják a Google+ ismerősökkel is, akkor azok a közösségi felületen belül tudják lejátszani az ajánlott dalt.
A Google a webes felületét is frissítette az új szolgáltatás integrálásával, így lehet zenét hallgatni, interjúkat nézni és ingyen dalokat letölteni, amelyeket a Google minden héten biztosít a felhasználók számára.
A Google Music olyan partnerekkel áll kapcsolatban mint az EMI, a Universal, a Sony Music, illetve kisebb kiadókkal is. Összesen 1000 partnere van, amelyek 13 millió dalt tesznek elérhetővé, amelyből 8 millió már most megtalálható.
HOZZÁSZÓLOK
Ossza meg véleményét a cikkel kapcsolatban!
Legfrissebb
- A General Motors nemet mondott a Facebook hirdetésekre 2012. május 17., csütörtök
- Saját applikáció boltot nyit a Facebook 2012. május 14., hétfő
- Többszáz millió dollárt kereshet Zuckerberg a tőzsdén 2012. május 4., péntek
- Csökken az érdeklődés a Facebook hirdetések iránt? 2012. április 16., hétfő
- Mindent a Facebookról 2012. április 10., kedd
- A szokásosnál kevesebben fizet a Facebook a bankároknak 2012. március 21., szerda
- Lassul a Facebook növekedése, gyorsul a Twitteré 2012. március 7., szerda
- Leállt a Facebook 2012. március 7., szerda
- A kínaiak majdnem fele közösségi médiázik 2012. február 29., szerda
- Közösségi olvasót indított a Microsoft 2012. február 16., csütörtök
Hírlevélre feliratkozás
Legolvasottabb
Google vagy Yahoo?
Berobban az SMO
Az Amerikai Marketing Szövetség kutatása alapján a tengerentúli nagyvállalatok jövőre már jelentősen növelik éves marketing-költségvetéseiket. A következő öt évben, a teljes évi büdzsék 17,7 százalékéig dagadhat a közösségi médiára fordított összegek aránya.
Hirdetés
Vállalkozói negyed
Friss hírek, információk, naprakész tudás, főleg vállalkozóknak


