Perlik az Apple-t és a Google-t
Szerző: digibiz Forrás: hvg.hu
Paul Allen, a Microsoft egyik alapítójának cége tizenegy nagy IT céget perel be. Erre a lépésre azért szánták rá magukat, mert szerintük találmányaikat jogsértő módon használja többek közt az Apple, a Google, és a Facebook is. Az említett cégek bejelentették, hogy felveszik a kesztyűt Allen-nel szemben.
A keresetet egy seattle-i bíróságon adták be, az AOL, az Apple, az eBay, a Facebook, a Google, a Netflix, az Office Depot, az OfficeMax, a Staples, a Yahoo és a Google YouTube-ja ellen - írta a hvg.hu a brit Telegraph nyomán. Az AOL-t, az Apple-t, a Google-t és a Yahoo-t egyaránt négy találmányi jog megsértésével támadta meg Allen cége. A Facebook ellen viszont csak egy okból emelt kifogást az Interval Research (IR), pontosabban az e cég nevében fellépő Interval Licensing (IL), amely szintén Paul Allen tulajdonában van.Paul Allen reakciók
A Google szerencsétlennek nevezte Allen keresetét. A
Google-nak azért nem tetszik az ötlet, mert "Amerika leginnovatívabb
cégei ellen nem a piacon, hanem a bírósági termekben igyekeznek
versenyezni". A Facebook érdemtelennek tartja a keresetet, és azt
állította: küzdeni fognak ellene. Paul Allen szóvivője, David Postman
viszont éppen a Facebook válaszára reagálva mondhatta a brit
Telegraphnak: éppen az Interval Research kutatásokra és innovációra
fordított beruházásait szeretnék megvédeni a mostani perrel.Szabadalmi jogokért folyik a harc
Az IR-nél 1992 és 2000 között kidolgozott találmányok jogai átszálltak Allen másik cégére, az Interval Licensingre. Az IL jelenleg 300 találmány jogaival rendelkezik, ezek közül a mostani perben négy érintett. A most a perben szereplő találmányi jogok többek között az audiovizuális adatok böngészéséhez kapcsolódnak, illetve a felhasználók értesítésére ("alert") vonatkozik az őket érdeklő témákban.
Ossza meg véleményét a cikkel kapcsolatban!
Legfrissebb
- Egyre közösségibbek a kisvállalkozások 2012. május 15., kedd
- Elégedetlenek a Facebook hirdetői 2012. május 7., hétfő
- Új irányt vett a Google hirdetése 2012. március 27., kedd
- A fiatalok alig kattintanak 2011. október 4., kedd
- Nem érnek célba a célzott hirdetések 2011. augusztus 8., hétfő
- A cégek 80%-a már hirdet a Facebookon Amerikában 2011. augusztus 1., hétfő
- Nehézkes jelentések a reklámpiacról 2011. június 17., péntek
- Amerika költ a legtöbbet online reklámra 2011. június 14., kedd
- Folyamatos növekedésben az online hirdetési piac 2011. június 8., szerda
- Az amerikai ügynökségek a videó hirdetésben hisznek 2011. május 20., péntek
Hírlevélre feliratkozás
Legolvasottabb
Bill Gates vagy Steve Jobs?
Kémek a sasfészekben
Mindenkinek lehet olyan ismerőse, aki bár aktív internethasználó, mégis nagy ívben elkerüli a közösségi oldalakat. Hogy miért? Egy részük állítólag azért, mert "hivatalból" tilos megjelennie a webes nyilvánosság előtt. Persze azokról is csak sejtéseink lehetnek, akik szolgálatot teljesítenek, amikor éppen lájkolnak.
Hirdetés
Vállalkozói negyed
Friss hírek, információk, naprakész tudás, főleg vállalkozóknak


