Saját pénzből kampányol a Szerencsejáték Zrt. a játékszenvedély ellen

Szerző: digibiz

Címkék: Szerencsejáték Zrt.

2010.
11.25.
12:12

0 hozzászólás

Betűméret csökkentés Betűméret növelés Küldés e-mailben Cikk nyomtatása

bla

A Szerencsejáték Zrt. honlapján a nemrég indított Maradjon játék! című társadalmi felelősségvállalási kampány fogadja a játékosokat, mellyel a felelős játékszervezői hozzáállásukat szeretnék tudatosítani. Mindemellett igyekeznek minél több információt és eszközt adni a felelős játékhoz, hogy a játékosok ne verjék el a pénzüket. Ez némi ellentmondást von maga után a cég érdekei szempontjából, ám holnapjukon megemlítik, hogy még akkor is fontosnak tartják mindezt, hogyha azzal rövidtávon el is veszítenek bizonyos bevételeket.

A kampánnyal kapcsolatban felkerestük a Szerencsejáték Zrt.-t, aminek kommunikációs szóvivője, Tulik Ágnes kérdésünkre elárulta, hogy a "Maradjon Játék!" szlogen a kampány után beépül cégük arculati elemei közé, és ezen a néven már egy új internetes portál is elérhető. Hozzátette, hogy nem csak a megelőzésre koncentrálnak, hanem ha már megtörtént a baj, és valaki játékfüggővé vált, akkor is tudnak segíteni a szakszerű kezelés megtalálásában. 

A vállalat előzetes közvélemény kutatást végzett a kampány kezdeti szakaszában, és a befejezés után, tehát 2011 január-február körül ismét készítenek egyet. Ezeket majd összevetik egymással és pontos adatokat csak akkor fognak megtudni a kampány sikerességéről. Ugyanakkor vidéken folyamatosan road show találkozókat tartanak, és ezen alkalmakkor általában kedvező visszajelzést kap a kampány.
"Más kérdés, hogy a Szerencsejáték Zrt. egyéb tevékenységeiről, a konkrét játékokról, nyereményekről, sorsolásokról itt is megkapjuk a leggyakoribb kritikákat." - tette hozzá a szóvivő.

A pókeroldalak kényes kérdéskört alkotnak, mert jelenleg csak külföldi oldal érhető el belőlük, ugyanis nincs olyan szervező, aki ilyen tevékenységre engedélyt kapna Magyarországon. Az emberek mégis szeretik a pókerjátékot, de ez rengeteg jogi kockázatot von maga után, hiszen ha valaki nem kapja meg a nyereményét, nem perelheti magyar bíróságon.

A kampány nem csak az Internetes oldalból áll, hanem például a tv- és rádióhirdetések mellet buszokon, villamosokon is megtalálható. Sőt, szakértői beszélgetéseket és sajtótájékoztatókat is szerveznek a témában.

"A költségekről tételes összesítést valószínűleg csak a jövő év elején, a kampány lezárásakor tudnánk mondani." - mondta a szóvivő, majd hozzátette, hogy külső támogatást nem kaptak, de nem is kértek, mert véleményük szerint nincs kitől.



    
 HOZZÁSZÓLOK

Ossza meg véleményét a cikkel kapcsolatban!


Név:

E-mail: (Nem jelenítjük meg)

Milyen nap van ma? (pl. hétfő)

 

Legolvasottabb

Legfrissebb

Hírlevélre feliratkozás

Skype vagy MSN?

További villámkérdések  Szavazás állása

Akcióban a szezonális termékek

A webáruházak többsége nem készül külön akcióval a nyárra, inkább az őszi és téli időszakhoz hasonlóan a szezonális termékeket kínálják kedvezménnyel. Az internetes üzletek a válság miatt nem változtattak az árazási szokásaikon, azonban így is növelték vásárlóik számát.

Nyári akciók nélkül is bővülnek a webshopok Nyári akciók nélkül is bővülnek a webshopok

Kövessen bennünket Kövessen bennünket facebook-on! Kövessen bennünket twitter-en! Kövesse RSS csatornánkat!

Hirdetés

Vállalkozói negyed
Friss hírek, információk, naprakész tudás, főleg vállalkozóknak

NewsAgent

Szavazás

Volt már problémája interneten vásárolt termékkel?

Szavazás állása  Szavazás állása

Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés