Online szakembereket igazoltak a kiadók

Szerző: digibiz Forrás: Index

Címkék: index | origo | bors

2012.
01.05.
13:11

0 hozzászólás

Betűméret csökkentés Betűméret növelés Küldés e-mailben Cikk nyomtatása

Nádori Péter az origo korábbi főszerkesztője a Borshoz igazolt, míg Kardos Gábor az Index egykori ügyvezető igazgatója a Ringiernél folytatja pályáját.

A Bors szórakoztató napilapot kiadó Kurens Press bejelentette, hogy Nádori Péter a kiadó online stratégiájának kialakításáért és annak megvalósításáért lesz felelős, de főszerkesztő-helyettesként egyúttal a nyomtatott lap napi tevékenységében is részt vesz - írja a Bors közleményében.
 
Nádori Péter, az Origo alapító főszerkesztője tavaly szeptember végén távozott a portáltól Weyer Balázzsal karöltve, aki a társlapokat felügyelte.

A Weyer-Nádori tandem 1998 óta vezette a portált, mindketten alapítói voltak az origo-nak, Weyer 2003-ban követte Nádorit a főszerkesztői székben. A szakember 2008-ban tért vissza a laphoz, 2010-ben lett ismét főszerkesztő.
 
Az Index is mozgalmas évet tudhat maga mögött, tavaly augusztusban távozott az ügyvezető Kardos Gábor, majd szeptemberben Új Péter, alapító-főszerkesztő. A vezető hazai portáloknál tapasztalható leépítések hátteréről részletesen beszámoltunk.
 
Kardos Gábor január 1-jétől a Ringier Digitális üzletágának igazgatója lett. Feladata a cég teljes online tevékenységének operatív és üzleti felügyelete, az internetes és mobil tartalmak és szolgáltatások összehangolása, az új termékek indítása és az akvizíciós tevékenység. Juhász György, korábbi igazgató online tartalomfejlesztési vezetőként folytatja.

Kardos 2000-től dolgozott az Indexnél, kezdetben projektmenedzserként, majd lapigazgatói, később ügyvezető igazgatói feladatokat ellátva. A Ringiernel betöltött új szerepe mellett változatlanul ellátja feladatait a regionális, kattintás alapú hirdetési rendszert működtető Etarget igazgatóságában. 

A Ringier online portfoliójában megtalálható többek között a Blikk.hu, a Nemzeti Sport Online és a Népszabadság online verziója. Tavaly októberben indították el a Microsofttal közösen az MSN Mai Nap elnevezésű hírportált. 
    
 HOZZÁSZÓLOK

Ossza meg véleményét a cikkel kapcsolatban!


Név:

E-mail: (Nem jelenítjük meg)

Milyen nap van ma? (pl. hétfő)

 

Legolvasottabb

Legfrissebb

Hírlevélre feliratkozás

Safari vagy Chrome?

További villámkérdések  Szavazás állása

Interjú a Jujj.hu eladásáról

A hazai online videózásnak és a netes közösségeknek bőven van hová fejlődnie. Az ezekben rejlő lehetőségekről, a nagy bevásárlásokról és portfólióbővítésről beszélgettünk Holman Endrével, a juj.hu-t és Cotcot.hu-t nemrég megvásárló Generál Média ügyvezetőjével. Olvassa el a teljes cikket!

Új alapokra kerül az online videózás - interjú a juj.hu eladásáról Új alapokra kerül az online videózás - interjú a juj.hu eladásáról

Kövessen bennünket Kövessen bennünket facebook-on! Kövessen bennünket twitter-en! Kövesse RSS csatornánkat!

Hirdetés

Vállalkozói negyed
Friss hírek, információk, naprakész tudás, főleg vállalkozóknak

NewsAgent

Szavazás

Volt már problémája interneten vásárolt termékkel?

Szavazás állása  Szavazás állása

Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés