Nyereséges-e a Google?

Szerző: digibiz

Címkék: Google

2011.
04.14.
16:35

0 hozzászólás

Betűméret csökkentés Betűméret növelés Küldés e-mailben Cikk nyomtatása

Amikor a Google kihozza első negyedéves jelentését a csütörtöki piaci zárás után, a figyelem központjában a menedzsment, és a költségvetés változási állnak majd.

Azért is fontos ez a pézügyi jelentés, mert a 38 éves Larry Page lett a vezérigazgató a hónap elején, amikor leváltotta az egy évtizede ebben a pozícióban lévő Eric Schmidt-et. A cégnél Page-től várják az innováció növekedését, miközben csökkenne a bürokrácia és folyamatosan versenyben vannak a Facebook-kal és az Apple-el. Sok befektető bizalmatlan azzal kapcsolatban, hogyan veszi át Page 24000 ember vezetését, és a költségvetés irányítását. A Google részvényeinek értéke 8 százalékkal csökkent mióta januárban bejelentették, hogy Page lenne az új vezérigazgató.

Az elemzők mégis úgy látják, hogy a Google bevételei idén is nőni fognak, ahogy az az utóbbi években tapasztalható volt. Rengeteg profitot termelnek majd mobilos és keresőben elhelyezett hirdetésekből, hogy csak a két legfontosabban említsük. Ezek mellett pedig folyamatosan zárkóznak fel a közösségi oldalak reklámpiacának sikereihez, és abban részt is vesznek.
    
 HOZZÁSZÓLOK

Ossza meg véleményét a cikkel kapcsolatban!


Név:

E-mail: (Nem jelenítjük meg)

Milyen nap van ma? (pl. hétfő)

 

Legolvasottabb

Legfrissebb

Hírlevélre feliratkozás

Explorer vagy Firefox?

További villámkérdések  Szavazás állása

Tud különbséget tenni?

Itthon a repülőjegyek és hotelek árait összevető szájtok kora még nem jött el, de a műszaki cikkek, újabban pedig a drogériai termékek és élelmiszerek árai már számtalan portálon összemérhető. Megnéztük, hogyan és milyen elszámolás alapján működnek ezek az oldalak.

Az árösszehasonlító oldalak dobják meg a webshopok bevételét Az árösszehasonlító oldalak dobják meg a webshopok bevételét

Kövessen bennünket Kövessen bennünket facebook-on! Kövessen bennünket twitter-en! Kövesse RSS csatornánkat!

Hirdetés

Vállalkozói negyed
Friss hírek, információk, naprakész tudás, főleg vállalkozóknak

NewsAgent

Szavazás

Volt már problémája interneten vásárolt termékkel?

Szavazás állása  Szavazás állása

Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés