Nyár végén láthatjuk a Nokia tábla PC-jét

Szerző: digibiz Forrás: digibiz.hu / MTI

Címkék: Nokia | tábla Pc | okostelefon

2010.
04.08.
12:16

0 hozzászólás

Betűméret csökkentés Betűméret növelés Küldés e-mailben Cikk nyomtatása

A Nokia várhatóan az év második felében mutatja be saját fejlesztésű táblapécéjét. Feltehetően Microsoft operációs rendszert fogja használni, de sokak szerint az Intellel közösen fejlesztett MeeGo rendszer lesz a befutó.

Az Apple mobiltelefonjának népszerűsége meglepetés volt a Nokia számára, amely csupán két évvel később mutatta be az első nagyobb, érintőképernyős telefonját. A finn vállalat tavaly készítette el az első laptopját, miközben az internetezésre alkalmas telefonszerű eszközeivel - amelyek már 2005 óta a piacon vannak - sem ért el nagyobb sikereket.

A Nokia nem akar ismét lemaradni, ezért a saját fejlesztésű táblapécéi már szeptember-október környékén a boltokba kerülhetnek - mondta Ashok Kumar, a Rodman és Renshaw New York-i székhelyű befektetési bank elemzője. Szerinte az okostelefon és a hordozható számítógép közötti kategóriának számító táblapécék még nem számítanak kiforrott termékeknek. "Ezeknek az eszközöknek ráadásul a vevőköre sem tisztázott, éppen ezért az Apple márkanév, illetve az iPad-hoz társított szolgáltatások kivételesnek tekinthetők" - mondta Geoff Blader, a CCS Insight kutatóintézet elemzője, aki szerint vagy az Intellel fejlesztett MeeGO operációs rendszer, vagy már jól bevált Microsoft fog futni.

A Nokia mellett számtalan hordozhatókészülék-gyártó és PC-kereskedő, többek között a Samsung és a Hewlett-Packard is az Apple nyomdokait követi, miután a cupertinói székhelyű informatikai vállalat hétvégén bemutatott iPad-jának fogadtatását a 2007-ben megjelent iPhone sikeréhez viszonyították.
    
 HOZZÁSZÓLOK

Ossza meg véleményét a cikkel kapcsolatban!


Név:

E-mail: (Nem jelenítjük meg)

Milyen nap van ma? (pl. hétfő)

 

Legolvasottabb

Legfrissebb

Hírlevélre feliratkozás

Apple vagy Nokia?

További villámkérdések  Szavazás állása

Olajszennyezés és Google

Az emberiség történetének egyik legkomolyabb olajszennyezéssel járó természeti katasztrófájában érintett BP olajtársaság nem fukarkodik, a jelek szerint minden pénzt megér nekik, hogy valamelyest javíthassanak sérült reputációjukon. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, milyen mértékben képesek a nagyvállalatok befolyásolni a neten terjedő híreket azzal, hogy felvásárolják a Google-nél a kontextusban érintett keresőszavakat.

Keresőszó-vásárlással szépíthető a természeti katasztrófa Keresőszó-vásárlással szépíthető a természeti katasztrófa

Kövessen bennünket Kövessen bennünket facebook-on! Kövessen bennünket twitter-en! Kövesse RSS csatornánkat!

Hirdetés

Vállalkozói negyed
Friss hírek, információk, naprakész tudás, főleg vállalkozóknak

NewsAgent

Szavazás

Volt már problémája interneten vásárolt termékkel?

Szavazás állása  Szavazás állása

Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés