A Google hamarosan kezdi az e-könyvek árusítását
Szerző: digibiz Forrás: MTI/digibiz.hu
Idén július végén kezd e-könyveket árusítani a Google - jelentette be az amerikai internetóriás egyik szóvivője amerikai idő szerint kedden este.
A szoftvercég már korábban is jelezte, hogy tervei között szerepel az e-könyvek online terjesztése, ez az első eset azonban, hogy konkrét dátumot említenek a projekt indítására. A Google Editions nevű új szolgáltatás többlete az Amazon, az Apple, a Barnes & Noble és más versenytársakéhoz képest az lesz, hogy a könyvek számos internetes oldalról elérhetők és több eszközzel is olvashatók lesznek.A Google könyveit több könyvkereskedő honlapján keresztül is meg lehet majd vásárolni; az üzleti modell szerint egyébként a kereskedő megtarthatja a bevétel jelentős részét. Ami a készülékeket illeti, a könyvek olvashatók lesznek többek között a piacot jelenleg domináló Amazon Kindle olvasón, valamint az Apple nemrég piacra dobott iPad készülékén is. A Google közlése szerint a laptopoktól az okostelefonokig voltaképpen minden olyan eszköz alkalmas lesz e-könyvei olvasására, amely rendelkezik internet-hozzáféréssel és böngészővel. A Google Editions a tervek szerint mintegy 500 ezer címmel indul. Az árakról egyelőre nem közöltek semmit, mint ahogy az is kérdéses, hogy milyen partnerekkel működik majd együtt a cég.
Ossza meg véleményét a cikkel kapcsolatban!
Legfrissebb
- Felülmúlta a várakozásokat a Groupon 2012. május 16., szerda
- Elutasítja az EU az ACTA-t 2012. május 10., csütörtök
- Angliában már elérhetetlen a Pirate Bay 2012. május 4., péntek
- Csordogáló bevétel a hazai YouTube csatornákon 2012. május 3., csütörtök
- Rekordot döntött márciusban az Apple 2012. április 25., szerda
- Tovább zuhan a Groupon 2012. április 23., hétfő
- Nőtt a Yahoo bevétele 2012. április 20., péntek
- A Facebook emeli a hirdetései árát, a Google pedig csökkenti 2012. április 18., szerda
- Ez a Yahoo utolsó esélye? 2012. április 11., szerda
- Többet költenek keresési hirdetésre 2012. április 10., kedd
Hírlevélre feliratkozás
Legolvasottabb
Netbook vagy iPad?
Online pókerezik?
Idén májustól szigorodott a pókertermekre vonatkozó szabályozás, ami miatt szűkülnek a játéklehetőségek, már ami az élő játékot illeti. Megnéztük, mennyiben hajtja ez az online póker malmára a vizet.
Egymillió eurós rake-et hagyunk az illegális online pókertermekben ![]()
Hirdetés
Vállalkozói negyed
Friss hírek, információk, naprakész tudás, főleg vállalkozóknak


