A Bloomberg belső forrásokra hivatkozva azt állította, hogy az Apple következő médiaeseménye szeptember 7-én lesz, ekkor pedig minden bizonnyal az Apple TV újragondolását mutatja be Steve Jobs. Nos, az esemény hat nappal korábban lesz, jövő héten már megtudjuk, milyen az új iPod touch, de állítólag nemcsak erről lesz szó.
A lap úgy tudja, hogy az Apple erőteljes tárgyalásokat folytat a tévécsatornákkal, állítólag az a cél, hogy a sorozatok bérleti díja az iTunes Store-ban 99 cent legyen, és 24 órával a tévés vetítés után elérhető legyen az üzletben. Korábban a cupertinói cég állítólag saját, havi előfizetéses megoldást akart megvalósítani, de a tévétársaságok ebbe nem mentek bele, mivel a kábelcsatornák emiatt nagyon szomorúak lennének - írja az Apple.blog.huA hardvert illetően még mindig ott tartunk, hogy a hírek szerint 99 dollár lesz a készülék, merevlemez nem lesz benne, iOS-t futtat majd, és az elsődleges irányító szerve az iPad lesz. Az iPad segítségével lehet játszani az iTV-n megvásárolt játékkal, vagy Kevin Rose említette, alternatív kamerákra is válthatunk majd a táblagéppel. Az eseményen tehát várható az iTV, az új iPodok, valamint egy ígéretet, hogy mikor a nénikéjükbe akarnak iPhone 4-et és iPadet hozni Magyarországra.
Ossza meg véleményét a cikkel kapcsolatban!
Legfrissebb
- Hardvert fejleszt a Facebook 2011. április 8., péntek
- 40 új telefon a Nokiától 2011. április 8., péntek
- Mégsem lesz szélessáv a metróban 2011. április 4., hétfő
- Milliárdokat remél a kormány a frekvenciákból 2011. március 30., szerda
- Amerika a "Semleges Internet" ellen 2011. február 24., csütörtök
- A Nokia mégsem hódítja meg Amerikát 2011. január 24., hétfő
- Mozgó áron kapható a Kinect 2011. január 6., csütörtök
- Itthon a weben nem az Apple vezet 2011. január 1., szombat
- A Kindle a karácsony sikerterméke 2010. december 28., kedd
- Itt a Google operációsrendszere, a Chrome OS - tudósítás 2010. december 7., kedd
Hírlevélre feliratkozás
Legolvasottabb
Bill Gates vagy Steve Jobs?
Okosan mérni
Ha olyasmiről hallunk, hogy valami értünk, fogyasztókért van, mindjárt elkezdődik a kutatás holmi sanda háttérérdek után. Nincs ez másként a smart meteringgel - tükörfordításban az okos méréssel - sem. A Berg Insights prognózisa szerint az okos mérési technológia térhódítása a először Ázsiában valósul meg, de 2015-ig Európában is 111 millió háztartásba jutnak el az okos mérőeszközök.
Hirdetés
Vállalkozói negyed
Friss hírek, információk, naprakész tudás, főleg vállalkozóknak


