Reggel óta elérhetetlen az internet a Dunántúlon
Szerző: digibiz Forrás: MTI
Címkék: internet | szolgáltatás
A budapesti internet központban bekövetkezett hiba miatt a Dunántúl 260 településén elérhetetlen az internet, a telefon és a digitális kábeltelevízió szolgáltatás.
A Tarr Kft. (weboldal nem elérhető) teljes szolgáltatási területén - Bács-Kiskun, Baranya, Fejér, Tolna, Somogy, Veszprém, Vas, Zala megyében - reggel óta szünetel az internet, a telefon és a digitális kábeltelevízió szolgáltatás. A Kft. korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy 40 ezer ügyfél számára biztosítanak internet szolgáltatást, 15 ezret telefon-, 6-7 ezer előfizetőt pedig digitális televíziós szolgáltatással látnak el. A 110 ezer előfizető számára biztosított kábeltelevíziós szolgáltatás jelenleg is zavartanul működik. A dél-dunántúli régió csaknem kétszáz települését a Szekszárd központtal kiépített optikai hálózat kapcsolja össze; Zala, Vas és Veszprém megye hatvan települése pedig Zalaegerszeg központtal kapcsolódik egymáshoz. A két hálózatot a budapesti központ köti össze. A dunántúli régió két része nemrég másfél milliárdos támogatást kapott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóságától, ami az elektronikus önkormányzati rendszer kiépítésére és más önkormányzatok csatlakoztatására fordítható. Rendszer tehát van, internet egyelőre nincs.Ossza meg véleményét a cikkel kapcsolatban!
Legolvasottabb
Legfrissebb
- Csalódást okozott az Amazon 2012. február 1., szerda
- Hiába tiltakoztak a lengyelek az ACTA ellen 2012. január 30., hétfő
- Nem szeretne monopol helyzetbe kerülni a Google 2012. január 25., szerda
- Jót tett az eBaynek a Skype eladása 2012. január 19., csütörtök
- Lemondott a Yahoo alapítója 2012. január 18., szerda
- A szabad internetet félti Obama 2012. január 16., hétfő
- Nem befolyásolja a Facebook a vásárlást 2012. január 13., péntek
- Rekordot döntöttek az Apple részvények, bajban a HTC 2012. január 11., szerda
- Az utolsó alapító is elhagyta az Indexet 2012. január 9., hétfő
- Az amerikaiak a tévén keresztül tévéznek 2012. január 9., hétfő
Hírlevélre feliratkozás
Legolvasottabb
Videa vagy Indavideo?
Online pókerezik?
Idén májustól szigorodott a pókertermekre vonatkozó szabályozás, ami miatt szűkülnek a játéklehetőségek, már ami az élő játékot illeti. Megnéztük, mennyiben hajtja ez az online póker malmára a vizet.
Egymillió eurós rake-et hagyunk az illegális online pókertermekben ![]()
Hirdetés
Vállalkozói negyed
Friss hírek, információk, naprakész tudás, főleg vállalkozóknak


