Az ukrajnai iskolák tanulóit akár már jövőre a teljes iskolai tananyagot tartalmazó iPad-okkal láthatják el a nyomtatott tankönyvek helyett. Az ukrán miniszterelnök-helyettes szerint már csak a helyet keresik a helyi Apple gyárhoz.
A Szegodnya ukrán napilap internetes kiadása idézte Borisz Kolesznyikov miniszterelnök-helyettest, aki elmondta, hogy az elektronikus könyvolvasó készülékeket egy ismert világcéggel közösen készülnek gyártani Ukrajnában. A kormány jelenleg azt vizsgálja, hogy hol építsék fel a digitális eszközök üzemét.Kolesznyikov azt is közölte, hogy az új tanévben minden felső tagozatos árva tanuló egy-egy Apple márkájú iPad táblagépet kap ajándékba Viktor Janukovics elnöktől, aki egyébként a héten kapta meg sajátját. Az árva iskolásoknak szánt táblapécék szállításáról az oktatási tárca külön megállapodást köt az Apple-lel, ezért az ukrán fél várhatóan az amerikai kiskereskedelmi árnál olcsóbban jut majd a készülékekhez.
Ukrán háttér
Az internet-felhasználók számát tekintve a 46 milliós Ukrajna a tizedik helyen áll az európai országok sorában. Szakértők egy évvel ezelőtt azt jósolták, hogy a válság ellenére Ukrajnában főként a szélessávú internet előfizetői tábora fog növekedni, amely - számításaik szerint - az idei év első felében meg fogja haladni a 2,5 millió főt.
Az Ukrán Közlekedési és Távközlési Minisztérium 2009-es első negyedéves adatai szerint az első öt hónapban az ukrán internet-szolgáltatók 1,3 milliárd hrivnya (39 milliárd forint) bevételre tettek szert, ez 50 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Tavaly júniusban Ukrajnában a szélessávú internet felhasználóinak száma elérte az 1,8 milliót. A legtöbb - összesen 681 ezer - ügyfele a legnagyobb ukrán állami távközlési vállalatnak, az Ukrtelekomnak volt.
Ossza meg véleményét a cikkel kapcsolatban!
Legolvasottabb
Legfrissebb
- Hardvert fejleszt a Facebook 2011. április 8., péntek
- 40 új telefon a Nokiától 2011. április 8., péntek
- Mégsem lesz szélessáv a metróban 2011. április 4., hétfő
- Milliárdokat remél a kormány a frekvenciákból 2011. március 30., szerda
- Amerika a "Semleges Internet" ellen 2011. február 24., csütörtök
- A Nokia mégsem hódítja meg Amerikát 2011. január 24., hétfő
- Mozgó áron kapható a Kinect 2011. január 6., csütörtök
- Itthon a weben nem az Apple vezet 2011. január 1., szombat
- A Kindle a karácsony sikerterméke 2010. december 28., kedd
- Itt a Google operációsrendszere, a Chrome OS - tudósítás 2010. december 7., kedd
Hírlevélre feliratkozás
Legolvasottabb
Google Docs vagy Dropbox?
Mi értelme van az MTI-nek?
Rendhagyó dologra vállalkoztunk. Arra tettünk kísérletet, hogy megvizsgáljuk, milyen arányban hasznosulnak a Magyar Távirati Iroda által készített anyagok fontos hazai hírfelhasználó portálokon. Ami egyben természetesen a saját tartalom nagyságrendjére is utal.
Hirdetés
Vállalkozói negyed
Friss hírek, információk, naprakész tudás, főleg vállalkozóknak


