E-reklám is lehetne az autókon
Szerző: digibiz Forrás: MTI/digibiz.hu
Címkék: e-rendszám | reklámfelület
Míg Magyarországon az egyik bank a bannerekben feltüntetett Twitter bejegyzésekkel hívja fel magára a figyelmet, addig Kaliforniában egy politikus az elektronikus rendszámtábla bevezetésére tett javaslatot. Ezeken nem csupán reklámokat lehetne elhelyezni, hanem akár közlekedési információkat is, tehát még azt se lehet mondani, hogy teljesen öncélú a tervezet.
Curren Price kaliforniai szenátor elképzelése szerint a táblák a járművek mozgása közben reklámokat mutatnának, a rendszám azonban egy kisebb felületen mindig megmaradna. Ha a kocsi több mint négy másodpercre akár a forgalomban, akár egy piros lámpánál megáll, a tábláról eltűnnének a reklámok, és csak a rendszám lenne látható. Price hangsúlyozza, hogy nem akarja mozgó reklámhordozóvá változtatni az autókat. Az újítás fő célja, hogy több bevételhez jusson a szövetségi állam, a hirdetők ugyanis csak az állami autófelügyeleten keresztül reklámozhatnának. Az elektronikus rendszámtáblákról szóló javaslat az állami törvényhozás elé került, a San Franciscó-i Smart Plate vállalat már hozzá is fogott a fejlesztéshez, jóllehet még nincs végleges döntés az ügyben.Senki sem tud róla
Magyarországon kizárólag az illetékes okmányirodában lehet rendszámtáblát hivatalosan kikérni. Ők azok, akik a gyártóval felveszik a kapcsolatot, és végül náluk lehet átvenni. A digibiz.hu megkeresett néhány illetékest, köztük cégeket is, azzal a kérdéssel, hogy itthon vajon létezik-e már elektronikus rendszámtábla. Továbbirányítottak bennünket a hatóságokhoz, azzal a jelszóval, hogy a rendszámtáblák az okmányirodákhoz tartoznak. Ott pedig szintén lerázták magukról a válaszadás ódiumát, és arra kértek, hogy levélben keressük fel a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát, ők tudnak nekünk nyilatkozni ez ügyben. Mindebből, és a meglepett hangokból arra következtetünk, hogy hazánkban még nem tervezik az e-rendszámtábla bevezetését, de még csak nem is hallottak róla.
Marketing ötletek itthon
Ötletes reklám megoldásokból egyébkén hazánkban sincs hiány: bár még elektronikus rendszámtáblával nem rendelkezik senki, a Budapest Bank bannerében helyet kapnak friss Twitteres bejegyzések , ezáltal azt az érzés keltve, hogy a téma van annyira fontos, hogy az adott pillanatban is beszélgetés, online kommunikáció folyik róla.
Ossza meg véleményét a cikkel kapcsolatban!
Legfrissebb
- Egyre közösségibbek a kisvállalkozások 2012. május 15., kedd
- Elégedetlenek a Facebook hirdetői 2012. május 7., hétfő
- Új irányt vett a Google hirdetése 2012. március 27., kedd
- A fiatalok alig kattintanak 2011. október 4., kedd
- Nem érnek célba a célzott hirdetések 2011. augusztus 8., hétfő
- A cégek 80%-a már hirdet a Facebookon Amerikában 2011. augusztus 1., hétfő
- Nehézkes jelentések a reklámpiacról 2011. június 17., péntek
- Amerika költ a legtöbbet online reklámra 2011. június 14., kedd
- Folyamatos növekedésben az online hirdetési piac 2011. június 8., szerda
- Az amerikai ügynökségek a videó hirdetésben hisznek 2011. május 20., péntek
Hírlevélre feliratkozás
Legolvasottabb
Nők vagy Wikipédia?
Street View havi bontásban
Összegyűjtöttük a tavasz óta először Európában, majd egészen Ázsiáig terjedő botrány állomásait.
Hirdetés
Vállalkozói negyed
Friss hírek, információk, naprakész tudás, főleg vállalkozóknak


