A hírek szerint ma nyílt meg a Starbucks régen várt kávézója a Westendben, a neten egyelőre nem sok látszik a nemzetközi kávézólánc első hazai leányából. Pedig az Egyesült Államokban mától ingyen adja a kávé mellé a wifit, ami eddig két óránként 4 dollárba került.
A hírek szerint megnyílt a várva várt Starbucks kávézó Budapesten, így Bécs, Bukarest, Prága és Varsó után végre itthon is ihatjuk az amerikai tulajdonú kávéházlánc termékeit. Az interneten az évek óta tartó találgatáson kívül csak a nyitásról szóló híreket találjuk, a kávézónak egyelőre nincs weboldala, holott például a 2007 áprilisában megnyitott román egységnek a cég általános arculatába illeszkedő oldalait megtaláljuk a starbucksromania.ro címen.
A mai nap azonban nem csak a magyar kávéfogyasztóknak és Starbucks rajongóknak jelent új időszámítást, az anyacég mától fogva ingyen adja a wifit az Egyesült Államok-beli üzleteiben. A szolgáltatásért eddig egy centtel kevesebb mint négy dollárt kellett fizetni, amiért a kávé mellett két óráig lehetett internetezni. A Starbucks két órányi ingyenes wifit azoknak kínál, akik csatlakoznak a kávézólánc hűségprogramjához, akik AT&T hozzáféréssel rendelkeznek korlátlanul használhatják a netet. Az ingyenes wifi úttörője egyébként a McDonalds, amely üzleteiben ez év elején ugyancsak ingyenessé tette a wifi használatát.A Starbucks 2008 óta működik együtt az AmResttel, aminek leányvállalata üzemelteti a budapesti kávézót, közösen nyitottak kávézókat már Csehországban és Lengyelországban is. Jelenleg összesen 16 kávézót működtetnek együtt a három országban - írja a deluxe.hu.
2010.
06.28.
09:06
Gabriel
FYI: A magyarországi Starbucks weboldala itt található
http://starbucks.hu/
1
Ossza meg véleményét a cikkel kapcsolatban!
Legfrissebb
- Egyre közösségibbek a kisvállalkozások 2012. május 15., kedd
- Elégedetlenek a Facebook hirdetői 2012. május 7., hétfő
- Új irányt vett a Google hirdetése 2012. március 27., kedd
- A fiatalok alig kattintanak 2011. október 4., kedd
- Nem érnek célba a célzott hirdetések 2011. augusztus 8., hétfő
- A cégek 80%-a már hirdet a Facebookon Amerikában 2011. augusztus 1., hétfő
- Nehézkes jelentések a reklámpiacról 2011. június 17., péntek
- Amerika költ a legtöbbet online reklámra 2011. június 14., kedd
- Folyamatos növekedésben az online hirdetési piac 2011. június 8., szerda
- Az amerikai ügynökségek a videó hirdetésben hisznek 2011. május 20., péntek
Hírlevélre feliratkozás
Legolvasottabb
ADSL vagy mobilnet?
Olajszennyezés és Google
Az emberiség történetének egyik legkomolyabb olajszennyezéssel járó természeti katasztrófájában érintett BP olajtársaság nem fukarkodik, a jelek szerint minden pénzt megér nekik, hogy valamelyest javíthassanak sérült reputációjukon. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, milyen mértékben képesek a nagyvállalatok befolyásolni a neten terjedő híreket azzal, hogy felvásárolják a Google-nél a kontextusban érintett keresőszavakat.
Hirdetés
Vállalkozói negyed
Friss hírek, információk, naprakész tudás, főleg vállalkozóknak


