Az elektronikus ügyintézés iratainak megőrzése
Szerző: digibiz Forrás: Galambosi András
Az elmúlt évtizedek, évszázadok napi történéseit jól leképezik a levéltárak anyagai. Az egyes korok vonatkozó "hatósági" eljárásainak, igazgatási ügyeinek megfelelő nyilvántartások megőrzése, feldolgozása és a kutathatóság biztosított, feltéve, hogy az eredeti iratok papír alapon állnak rendelkezésre. A rendelkezésre álló anyagok alapján lehetőség van pl. műkincsek eredeti tulajdonosnak történő visszaadására is. A jogorvoslati lehetőségeken túl az iratok kulturális értéke is méltányolandó.
Az első számítógépek megjelenésével megkezdődött az állami, hatósági nyilvántartások, adatbázisok elektronizálása is. Az IKT széles körű elterjedésével, folyamatosan megszűnnek a nem elektronikus formában vezetett nyilvántartások. A fejlesztések nem kiegyensúlyozottak, vannak ágazatok, ahol a papír alapú megoldások kiváltása lassabban történik. Ha figyelembe vesszük a közfeladatot ellátó szervezet körének nagyságát (definíciótól függően akár húszezer intézmény sorolható ide) az sem meglepő, hogy megbecsülni sem lehet az alkalmazott megoldások számát. Csak találgatni lehet, hogy a közszféra heterogén rendszereinek üzemben tartása milyen megterhelést jelent a nemzetgazdaság számára. De vajon mi marad meg a rendszerekből 5-10-15 év múlva? És mi lesz vajon 100 év múlva?A korábbi korok dokumentumait veszély fenyegeti. Egyedi példányok, a papír, a festék ki van téve a környezet korrodáló hatásainak. Fény hatására egyes festékek lebomlanak. A papír savasodik. De mindezek olyan időtávon jelentkeznek, amely időtávok az elektronikus adathordozók vonatkozásában elképzelhetetlenek. Nem kell hosszan részletezni a problémakört, mindenki tapasztalta már a gyors technológiaváltások hátrányait is. Vajon a jelen korszak hatósági ügyei kapcsán lesz lehetőségünk jogorvoslatra a jövőben?

Az elmúlt év nagy műszaki bravúrja volt a nyolcvanas évek végén előállított titkosszolgálati mágnesszalagok adatainak lementése, azaz a mai kor adathordozóira való átmásolása. A projekt, ami mindösszesen 40 MB adat átmásolását jelentette, hosszú előkészítést és jelentős létszámú szakmai apparátust igényelt. Vajon mi történik a pár évvel későbbi időkben keletkezett kárpótlási adatokkal, a kiutalt, átadott kárpótlási jegyek nyilvántartásával, netán ezen jegyek felhasználásának nyilvántartásával?
A problémák, fenyegetések hosszasan sorolhatók. De mi lehet a megoldás? Vajon minden egyes adatbázisért a mostanihoz hasonló mentőexpedíciót kell majd szervezni? Mondani sem kell, természetesen van megoldás. Nem feltétlen kell valami újat kitalálnunk, hiszen tőlünk nyugatabbra pontosan ugyanez a folyamat zajlott, zajlik le. Körül kell tehát nézni, és a jó technikai megoldásokat a hazai viszonyokra kell adaptálni. Milyen módon lehetne sikeres az adaptáció? Új szervezetet kell kialakítani, mondván, hogy új feladatról van szó, vagy a meglevő intézményrendszer feladatait érdemes újragondolni? Reális elképzelés-e a közszféra intézményrendszere által létrehozott egyre növekvő mennyiségű adatának egyetlen központi elektronikus archívumban történő megőrzése?
Egy másik megközelítés lehet az elosztott működés. Ahogy most is léteznek területi levéltárak a területi szervek iratainak megőrzésére, úgy létrehozhatók területi e-levéltárak is. Az egyes területi e-levéltárak közös platformon működhetnek, és az elosztott tárolás miatt lehetőség van az adatbiztonság mértékének maximalizálására is. A lehetséges architektúra bemutatására nincs lehetőség e cikk keretei között.
Van még egy aspektus, ami kulcsfontosságú a hosszú távú megőrzés szempontjából. Ez pedig az alkalmazott technológiák nyíltsága, szabadsága. Annak érdekében, hogy az egyes ágazatok (beleértve a levéltárakat is) finanszírozási, beruházási hullámzásai, ingadozásai ne járjanak adatvesztéssel, az alkalmazott technológiáknak nyílt forráskódú megoldásokon, nyílt szabványokon kell alapulniuk. Ha mindezen fenti megfontolásokkal okosan élünk, a jövőben talán nem lesz szükség a titkosszolgálati listák megmentéséhez hasonló különleges mentőakciókra.
Ossza meg véleményét a cikkel kapcsolatban!
Legolvasottabb
Legfrissebb
- Csalódást okozott az Amazon 2012. február 1., szerda
- Hiába tiltakoztak a lengyelek az ACTA ellen 2012. január 30., hétfő
- Nem szeretne monopol helyzetbe kerülni a Google 2012. január 25., szerda
- Jót tett az eBaynek a Skype eladása 2012. január 19., csütörtök
- Lemondott a Yahoo alapítója 2012. január 18., szerda
- A szabad internetet félti Obama 2012. január 16., hétfő
- Nem befolyásolja a Facebook a vásárlást 2012. január 13., péntek
- Rekordot döntöttek az Apple részvények, bajban a HTC 2012. január 11., szerda
- Az utolsó alapító is elhagyta az Indexet 2012. január 9., hétfő
- Az amerikaiak a tévén keresztül tévéznek 2012. január 9., hétfő
Hírlevélre feliratkozás
Legolvasottabb
Bill Gates vagy Steve Jobs?
Online utazás
Egy vezető amerikai gazdasági portál előrejelzése szerint a 2009-es recesszió követően idén lendületes növekedés várható az online utazási irodák piacán, 2012-re már 7 százalékos gyarapodásra számítanak elemzőik. Megkérdeztük az itthoni nagyokat, mire számítanak az idei szezonban, hogyan vészelték át a tavalyi szűk esztendőt.
Robbanásszerű fejlődés előtt állnak a hazai online utazási portálok ![]()
Hirdetés
Vállalkozói negyed
Friss hírek, információk, naprakész tudás, főleg vállalkozóknak


