Régiónként 1,5 milliárdból indulhat az e-ügyintézés
Szerző: digibiz Forrás: digibiz.hu
Címkék: elektronikus ügyintézés | ASP pályázat | e-önkormányzat
Holnap lesz nyilvános a tavaly kiírt önkormányzati ASP pályázat eredménye. A pályázaton régiónként 1,5 milliárd forintot osztanak ki. Megnéztük, mire fordítható ez az összeg, és azt is, hogyan és mikorra épül ki a rendszer. Az NFÜ ígérete szerint holnap reggel elsőként közölhetjük a pályázati eredményeket.
Az e-önkormányzati szolgáltatások széles körben történő bevezetése és továbbfejlesztése hazai és európai uniós jogszabályok által is előírt kötelezettség - az e-ügyintézést 2011-től nálunk is kötelező bevezetni. Emiatt jött létre az a támogatási konstrukció, amelynek célja olyan költségalapú árazási modellre épülő ASP központok kialakítása, amelyek az önkormányzatok számára elérhetővé teszik az e-közigazgatási szolgáltatásokat. E rendszereken keresztül a lakosság, az egyéni vállalkozók és vállalkozások számára is elérhetővé válnak az elektronikus önkormányzati szolgáltatások.Speciális konstrukció
Az e-ügyintézés technikai hátterét az önkormányzatok pályázati pénzből építhetik ki: a tavaly kiírt ASP pályázaton régiónként 1,5 milliárd forintnyi támogatáshoz juthatnak a kedvezményezett hivatalok. Mint Mosonyi Balázstól, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóságának főigazgatójától megtudtuk, ez az összeg a rendszer kiépítésére és más önkormányzatok csatlakoztatására fordítható, nagyjából 50-50 százalékos arányban. A támogatás mértéke az ASP központ létrehozása esetén maximum 90 százalékos, az önkormányzatok csatlakoztatása esetén pedig maximum 95 százalékos - az önkormányzatok csatlakoztatása során az önrészt a csatlakozó önkormányzat is vállalhatja.

A központokat hosszú távon az teszi fenntarthatóvá, hogy a kedvezményezett önkormányzat előre tervezhető, alacsony mértékű szolgáltatási díj ellenében biztosítja az egyes alkalmazások igénybe vételét. A csatlakozó önkormányzatok számára a módszer szintén előnyös, nem kell licenszdíjakat fizetniük, vagy az üzemeltetéssel törődniük, ugyanakkor költséghatékony módon teljesíthetik a jogszabályi előírásokat, valamint olyan szolgáltatásokhoz jutnak, amelyre saját erőből nem lenne lehetőségük.
Régiónként egy marad
Az APS pályázat nemrég zárult, a pályázók közül régiónként egy sikeres pályázatot választottak ki, azaz összesen hét nyertest hirdetnek még a héten. Pályázatot 13 nagyvárosi önkormányzat nyújtott be: Közép-Magyarországról, Észak-Magyarországról, a Dél-Alföldről és a Dél-Dunántúlról térségenként két-két pályázat, a Közép-Dunántúlról és a Nyugat-Dunántúlról egy-egy pályázat, az Észak-Alföldről pedig három pályázat érkezett. A központok kiépítése az eredményhirdetést követően kezdődik, a rendszer pedig nagyjából egy másfél év múlva lesz működőképes: "A központok legkésőbb 2011-re állhatnak föl. Ezt követően a csatlakozó önkormányzatok felé kell kiépíteni a rendszert" - mondja Mosonyi Balázs, majd hozzáteszi, ekkorra a központoknak már minden szolgáltatást nyújtaniuk kell. Maga a központ egyébként fizikailag az azokat üzemeltető nagyvárosi önkormányzatok szerverparkjában, vagy általuk igénybe vett szerverparkokban lesz.
A gyámügytől az építésügyig
Mint megtudtuk, az ASP központok minimális portfóliójában lennie kell iratkezelő- és workflow rendszernek, önkormányzati portál rendszernek, szociális igazgatási rendszernek, adóügyi alkalmazásnak, ipari és kereskedelmi igazgatási rendszernek, építéshatósági rendszernek, gazdálkodási rendszernek, gyámügyi rendszernek, testületi munka támogató rendszernek - a központon keresztül nem csak az önkormányzatok belső rendszereit lehet majd üzemeltetni, hanem rajtuk keresztül lehet igényelni többek közt az építési engedélyt is.
A minimumon túl a kedvezményezett önkormányzat saját forrásait és a bevételeit felhasználva - támogatási forrás igénybe vétele nélkül - további alkalmazásokat, modulokat is biztosíthat az ASP központ ügyfelei számára. "A konkrét szoftvereket az önkormányzatok közbeszerzési eljárás keretében szerzik be, majd ezeket értékesítik tovább a csatlakoztatott önkormányzatok felé. A gyakorlatban ez úgy működik majd, hogy a szoftvereket az ASP központ ajánlja ki, annak a portfóliójából lehet kiválasztani és megvásárolni, attól függően, hogy mire van szüksége az adott önkormányzatnak" - magyarázza az Irányító Hatóság vezetője.
Az NFÜ ígérete szerint holnap reggel elsőként közölhetjük a pályázati eredményeket.
Ossza meg véleményét a cikkel kapcsolatban!
Legfrissebb
- A Microsoft 300 millió dollárt fektet e-könyvbe 2012. május 2., szerda
- Mégsem májusban lép tőzsdére a Facebook? 2012. április 27., péntek
- Sikeres negyedévet zárt a Google 2012. április 13., péntek
- Rekordokat döntögetnek az internetes cégek papírjai 2012. február 6., hétfő
- Féláron is rekordot dönt a Facebook 2012. február 2., csütörtök
- Rekordot döntött az Apple negyedéves bevétele 2012. január 26., csütörtök
- Hírszolgáltatót vett a Twitter 2012. január 23., hétfő
- Májusban a tőzsdén a Facebook 2012. január 17., kedd
- 2012-ben tőzsdére megy a Facebook 2012. január 2., hétfő
- Két év után távozik az origo vezérigazgató helyettese 2012. január 2., hétfő
Hírlevélre feliratkozás
Legolvasottabb
Céges honlap vagy blog?
A hazai netezők nem fogékonyak a webkettőre
Szabó Mártonnal, az iWiW alapítójával és korábbi vezetőjével csendes leköszönése alkalmából beszélgettünk. Távozásának egyszerű az oka: 8 év alatt elfáradt. Továbbra is segíti tanácsaival az Origo-t de most inkább pihen és utazik. Twitterezni valószínűleg nem fog, de a blogírást elképzelhetőnek tartja. Mint mondja, sosem volt még ennyire érdekes a social media világa, a fejekben viszont volna mit helyére tenni. Mi nagyon örülnénk, ha belefogna, mert Marcit jó hallgatni. Nehezen is tudtuk abbahagyni, így a vele készült interjút két részletben közöljük, rövidített videóanyaggal spékelve.
"A hazai netezők nem fogékonyak a webkettőre" - interjú Szabó Mártonnal, az iWiW korábbi vezetőjével ![]()
Hirdetés
Vállalkozói negyed
Friss hírek, információk, naprakész tudás, főleg vállalkozóknak


