Nem vesztegetik idejüket a Kongresszusban a jelenlegi demokrata Barack Obama elnök ellenzékeként működő republikánusok, hogy visszavonják a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) decemberi "Semleges Internet" (Net neutrality) szabályzatát, mely bizonyos szélessávú-internet szolgáltatókra vonatkozik.
Az "Open Internet" szabályozás (amit a "Net semlegességre" használnak) megtiltaná a jogszerű tartalmak, weboldalak, alkalmazások, és eszközök blokkolását, valamint tiltaná a speciális adatcsomagok indokolatlan megkülönböztetését. A republikánusok most ezt a szabályozást kívánják semmissé tenni.Múlt héten a Fehér Házban meghallgatásokat tartottak az új szabályrendszerrel kapcsolatban. A republikánusok tartották magukat ahhoz, hogy a rendszer felesleges, és nem tartozik az FCC hatásköre alá, de sok demokrata is szkeptikus volt a tervezettel kapcsolatban.
A meghallgatásokat követően a Ház és a Szenátus "rosszalló határozatot" bocsátott ki arra vonatkozólag, hogy a Kongresszus semlegesítse az FCC szabályozását. Úgy gondolták, hogy az visszafogná az internet fejlődését, és a befektetéseket, munkalehetőségeket.
Az új szabályokat ellenző határozatról 60 napon belül kell szavazni, elfogadása visszavonná azokat. Az érvényességhez egyszerű többség kell, viszont Barack Obamának lehetősége van megvétózni az egészet. Ha mégsem sikerül keresztülvinniük a határozatot, a republikánusoknak más eszközeik is vannak a visszaszorításra. Például elérhetik, hogy pénzeket vonjanak el az új szabályozás bevezetésétől.
A nagy hálózattulajdonosok is mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne lépjen életbe a szabályozás. Több jel is mutat arra, hogy a mobilinternet robbanásszerű terjedésével nem tudják tartani a lépést az amerikai szolgáltatók, ezért számukra létkérdés a korlátozás lehetősége.
Az Egyesült Államokban a sávszélesség legnagyobb használói az online filmkölcsönzők, mint amilyen a Netflix. Ezeket a szolgáltatókat "büntetnék" a szolgáltatók, vagy külön díjat szabnának ki azokra, akik ezeket a rendszereket használják. De már bevett gyakorlat az is, hogy az internetszolgáltatóktól "garantált" sávszélességet lehet vásárolni annak érdekében, hogy az adott tartalom megfelelően elérhető legyen. Természetesen más, az internetszolgáltatóknak nem fizető tartalmak kárára.
Az iPhone4-gyel piacra lépő második legnagyobb amerikai mobilszolgáltató, a Verizon, a felhasználókat is korlátozni kezdte, amikor világossá vált, hogy a számos új felhasználó jelentősen terheli a hálózatot.
Ossza meg véleményét a cikkel kapcsolatban!
Legfrissebb
- Hardvert fejleszt a Facebook 2011. április 8., péntek
- 40 új telefon a Nokiától 2011. április 8., péntek
- Mégsem lesz szélessáv a metróban 2011. április 4., hétfő
- Milliárdokat remél a kormány a frekvenciákból 2011. március 30., szerda
- Amerika a "Semleges Internet" ellen 2011. február 24., csütörtök
- A Nokia mégsem hódítja meg Amerikát 2011. január 24., hétfő
- Mozgó áron kapható a Kinect 2011. január 6., csütörtök
- Itthon a weben nem az Apple vezet 2011. január 1., szombat
- A Kindle a karácsony sikerterméke 2010. december 28., kedd
- Itt a Google operációsrendszere, a Chrome OS - tudósítás 2010. december 7., kedd
Hírlevélre feliratkozás
Legolvasottabb
Vatera vagy Teszvesz?
Online pókerezik?
Idén májustól szigorodott a pókertermekre vonatkozó szabályozás, ami miatt szűkülnek a játéklehetőségek, már ami az élő játékot illeti. Megnéztük, mennyiben hajtja ez az online póker malmára a vizet.
Egymillió eurós rake-et hagyunk az illegális online pókertermekben ![]()
Hirdetés
Vállalkozói negyed
Friss hírek, információk, naprakész tudás, főleg vállalkozóknak


