A kattintás a lényeg, nem az illem
Szerző: Berényi Konrád Forrás: Onlinemarketing.blog.hu
Ma megint aktiválnom kellett a hirdetésblokkolót az egyik vezető hazai oldalon. Most nem célom sem a portált sem a hirdetést bántani, maga a jelenség az, ami miatt azt gondolom, érdemes erről írni.
Tehát az történt, hogy az én böngészőm valamiért nem úgy kezeli a sütiket, mint ahogy az a tesztelt egy-két böngésző, ezért nemcsak egyszer kapom meg azt a kis undok felugró hirdetést, hanem naponta 4-5 alkalommal. Márpedig ez nekem kicsit sok.Éppen ezért le is lőttem. Mert zavart.
Tudom, hogy sem a portálnak, sem a hirdetőnek nem a zavarás volt a szándéka, ők csak azt akarták, hogy mindenképpen lássam azt a hirdetést. Szőnyegbombáztak. Annyira, hogy hiába volt a felugró ablak, még a normál bannerhelyen is ott virított ez az izé. Pedig médiatervezés szempontjából ez a megoldás minimum nem elegáns.
A hirdetés, teszem hozzá, grafikájában igen gagyi, bár figyelemfelhívó, de kb. nulla brandépítésre alkalmas. Teljesen egyértelműen arra ment a buli, hogy vegyem észre és kattintsak.
Észrevettem, de nem kattintok. Sőt, a nevet is megjegyeztem, de mivel tele van konkurensekkel a piac, nem oda fogok menni. Az ok az, amit leírtam. Vizuálisan szennyezett és zavart.
Amikor arról beszélünk, hogy a banner jó dolog, és a banner hatékonysága nem a kattintásban van, akkor arra is kell gondolnunk, hogy ehhez normális kreatívok és normális médiatervezés is kell. Egész egyszerűen a banner súlyos félreértése az, ha az arcomba nyomják folyamatosan, napokig piszkálnak vele. Ne tegyék! Ugyanazon a portálon vannak ügyes, érdekes megoldások, szintén figyelemfelhívó, de egyáltalán nem ennyire pofátlanul arculcsapó kreatívok. És itt éppen ezért a portál felelősségét is érzem: vajon tényleg megérte így beengedni ezt a kampányt? Miért nem lehetett kerek-perec megmondani: a hirdető fontos, de az olvasókkal nem szabadna kibaszni?
Bólogatok, megértem, válság van, kell a lé, biztosan. Oké. Nem is azt mondtam, ne legyen hirdetés, ne legyen dömping. Csak annyit mondtam: ne így.
A bejegyzés írója Berényi Konrád, az onlinemarketing.blog.hu szerzője.
Ossza meg véleményét a cikkel kapcsolatban!
Legfrissebb
- Kibillent a médiapiac egyensúlya 2012. május 9., szerda
- Többszázezer rajongó egyetlen applikációval 2011. december 12., hétfő
- Arccal a tartalom felé! 2011. szeptember 26., hétfő
- Új tapasztalatok a feladatkezelésben 2011. július, 12., kedd
- Brand a lelke 2011. június 9., csütörtök
- Az öszvérkorszak vége a számítástechnikában 2011. június 9., csütörtök
- Az év amikor kiszűrtek téged a haverok 2011. május 4., szerda
- Csak füst 2011. május 4., szerda
- Az okostelefon illúziója és ígérete 2011. április 13., szerda
- Facebookiáda 2011. március 28., hétfő
Hírlevélre feliratkozás
Legolvasottabb
Google Docs vagy Dropbox?
Nagyító alatt a televíziós weboldalak
A hazai tévés weboldalak piacán a kereskedelmi tévék a tartalomszolgáltatás terén még gyerekcipőben járnak, de a közösségi megoldásokban rejlő lehetőségeket egyre inkább igyekeznek kihasználni. Az MTV.hu mindkét fronton jó példát állít, közösségi szinten a dél-afrikai vébével vettek friss lendületet. Üde színfolt az Origo két új tévés weboldala is.
Hirdetés
Vállalkozói negyed
Friss hírek, információk, naprakész tudás, főleg vállalkozóknak


