A hét nem kis meglepetéseket hozott a felvásárlások terén. A Cisco-ról az a hír járta, hogy megvenné a Skype-ot, majd nem sokkal később az ExtendMedia nevű cégre vetett szemet. Az Intel a McAfee után, most az Infineon WLS részlegét vásárolná fel. Valamint befejeződött a HP és a DELL csatája a 3Par-ért, és a Google felvásárlási láza sem csökkent.
A Cisco nagybevásárlásba kezdettA TechCrunch információi szerint a Cisco jelezte felvásárlási szándékát a Skype felé. A híreszteléseket még egyik fél sem kommentálta, de a spekulációk már elindultak, többek közt a vételárra vonatkozóan. A Skype mintegy 5 milliárd dollárt remél a tőzsdei bevezetéstől, eszerint a Ciscónak is legalább ennyit kellene kifizetnie - írta az IT Business. A Skype technológiája igen szépen beilleszthető a cég meglévő termék portfoliójába és stratégiájába. A Ciscónál az utóbbi időben minden a videóról szól, ezt bizonyítja a tegnap bejelentett, újabb felvásárlási szándéka az ExtendMedia nevű cégre. Az ExtendMedia portfoliója révén a cég az IP alapú videóra történő piaci átállás során segítheti a szolgáltatókat a több képernyős lehetőségek megvalósításában.
Az Intel folytatja a felvásárlást
Az Intel a McAfee után, egy újabb fejlett technológiára vetette ki a hálóját az Infineon WLS részlegének felvásárlásával. Az Infineon WLS okostelefonokba és táblagépekbe való 3G kommunikációs lapkákat gyárt; tavaly 10,7 százalékos piaci részesedést ért el - számolt be az IT Business. Legnagyobb vevői között megtalálható az Apple, a Nokia és a Samsung is és ez mindössze 1,4 milliárd dollárjába fog kerülni az Intelnek. Ezzel azt akarja elérni, hogy a vezeték nélküli kommunikáció minden típusára - wifi, 3G, wimax, LTE - legyen chipje. De az Intel már bejelentette, hogy a WLS önálló üzletág marad, és továbbra is kiszolgálja minden ügyfelét.
A DELL és a HP csatája befejeződött
Ahogy arról már beszámoltunk, a DELL felvásárolná az adattárolással foglalkozó, 3Par nevű céget, ám ehhez a HP-nek is van egy-két szava. A 3Par részvényeivel a felvásárlási csata kezdetén, 10 dolláron (2210 forinton) kereskedtek, és nem csupán a társaság ismertsége volt csekély; bevétele tavaly 194 millió dollár volt, ami eltörpül a HP-hez és a Dellhez képest is, nyereséget pedig nem ért el. De immár a csatának vége. A Hewlett Packard vásárolhatja meg a céget, miután a Dell csütörtökön közölte, hogy nem emeli tovább az adattároló rendszerekkel foglalkozó társaságra adott felvásárlási ajánlatát. A HP részvényenkénti 33 dolláros, nagyjából 2,4 milliárd dolláros ajánlatával, a Dell nem kíván versenyezni.
A Google ismét vásárolna
A Google folytatja online közösségépítéssel kapcsolatos erőforrásainak agresszív bővítését, és augusztusi negyedik akvizíciójának keretében felvásárolja a Noteworthy News-t kifejlesztő Angstrót - írta a Computerworld. Az Angstro egy kicsi, ám befolyásos fejlesztőcég, amely olyan termékek kifejlesztésével hívta fel magára az IT-szakmai közvélemény figyelmét, mint a szakmai közösségek számára kifejlesztett híraggregátor, a Noteworthy News. A Google megerősítette az akvizíció tényét. Az elemzők szerint a vállalat egy új, elsősorban az online játékok rajongóinak szánt közösségi fejlesztés piacra dobására készül, amelynek révén, saját piacán szállhatna versenybe a Facebook-kal.
Ossza meg véleményét a cikkel kapcsolatban!
Legolvasottabb
Legfrissebb
- Hardvert fejleszt a Facebook 2011. április 8., péntek
- 40 új telefon a Nokiától 2011. április 8., péntek
- Mégsem lesz szélessáv a metróban 2011. április 4., hétfő
- Milliárdokat remél a kormány a frekvenciákból 2011. március 30., szerda
- Amerika a "Semleges Internet" ellen 2011. február 24., csütörtök
- A Nokia mégsem hódítja meg Amerikát 2011. január 24., hétfő
- Mozgó áron kapható a Kinect 2011. január 6., csütörtök
- Itthon a weben nem az Apple vezet 2011. január 1., szombat
- A Kindle a karácsony sikerterméke 2010. december 28., kedd
- Itt a Google operációsrendszere, a Chrome OS - tudósítás 2010. december 7., kedd
Hírlevélre feliratkozás
Legolvasottabb
Biciklivel vagy autóval?
Olajszennyezés és Google
Az emberiség történetének egyik legkomolyabb olajszennyezéssel járó természeti katasztrófájában érintett BP olajtársaság nem fukarkodik, a jelek szerint minden pénzt megér nekik, hogy valamelyest javíthassanak sérült reputációjukon. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, milyen mértékben képesek a nagyvállalatok befolyásolni a neten terjedő híreket azzal, hogy felvásárolják a Google-nél a kontextusban érintett keresőszavakat.
Hirdetés
Vállalkozói negyed
Friss hírek, információk, naprakész tudás, főleg vállalkozóknak


